Megemlékezés
Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait 2012. április 27-én (pénteken) 11 órakor kezdődő megemlékezésünkre. Kérem meghívásunk elfogadásával, egy szál virág elhelyezésével közösen emlékezzünk a munkahelyi balesetben elhunytakra.
Pályázat a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez
A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdet a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 21 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére. A kötelezően kitöltendő pályázati adatlapot és a nyilatkozatokat a komp.munka.hu honlapon kell kitölteni, majd a kinyomtatást, és a szükséges dokumentumok csatolását követően a foglalkoztató székhelye szerint illetékes kormányhivatal munkaügyi központjához lehet eljuttatni 2012. május 14-ig.
Munkahelyi képzések támogatása
A gazdaság versenyképességének alapvető feltétele, hogy a vállalkozásoknál versenyképes, a gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, munkavállalási képességekkel rendelkező munkaerő álljon rendelkezésre. A TÁMOP-2.1.3.A,B,C-12/1,2 pályázatok mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok számára nyújt támogatást munkavállalóik képzésére.
Piaci megjelenést támogató pályázat
A társadalmi egyeztetés fórumán már elérhető a mikro-, Kis-, és Középvállalkozások piaci megjelenését támogató GOP-2012-3.3.3/A pályázati kiírás. A pályázat közvetlen célja a külkereskedelmi tanácsadást igénybe vevő, így az exporttevékenységük kialakítását vagy bővítését kezdeményező vállalkozások fejlesztése tanácsadói tevékenységeken keresztül.
A pályázati felhívás kivonata itt letölthető, a teljes pályázati anyag elérhető az Új Széchenyi Terv honlapján.
A pályázati felhívás kivonata itt letölthető, a teljes pályázati anyag elérhető az Új Széchenyi Terv honlapján.
Pályázati eredmények
Az Új Széchenyi Terv Vállalkozásfejlesztési Program forrásaira pályázó, a Fűzfői Ipari Park területén működő Atlanta Kft, Fűzfői Papírmanufaktúra Kft és a Poly-Pack 2000 Kft telephely fejlesztési támogatást nyert. A pályázati forrás infrastruktúra fejlesztésére, épületfelújításra és gép beszerzésére fordítható.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával tíz vállalkozásfejlesztési kiírást is meghosszabbított. Részletes közlemény az Új Széchenyi Terv honlapján olvasható. Az egyik legnépszerűbb „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” konstrukcióra 2012 végéig lehet pályázatot benyújtani.