Könyvbemutató
2010. augusztus 31-én, a Nitrokémia 89. "születésnapja" alkalmából került bemutatásra a társaság történetét, valamint az iparral együtt fejlődő Balatonfűzfő történetét dupla kötetben összefoglaló könyv.
Dr Bakonyi Árpád vezérigazgató elmondta, hogy a Nitrokémia Zrt minden évben megünnepli alapításának időpontját, ezen a napon köszönti 20, 30 és 40 éve a társaságnál dolgozó munkavállalóit.
A könyv születésének aktualitását az adja, hogy újabb fordulóhoz érkezett a gyár sorsa, befejeződött az ipartelepen a környezeti kárelhárítás, barnamezőis ipari területek várnak befektetőkre.
Kovács Tibor vezérigazgató négy évtizedet dolgozott a Nitrokémiánál, saját jegyzeteit, emlékeit körvtári, levéltári anyagokkal kiegészítve mutatja be "Majdnem 100 év..." című kötetében a kezdetben hadiipari, majd vegyipari vállalat fejlődését, az egyes korszakok eseményeibe nyújt bepillantást.
Varjú Lajos Balatonfűzfő tanácselnökként, majd polgármesterként több, mint három évtizedet dolgozott a város vezetőjeként. "A gyár szülte város" kötetében az ipar mellett kialakuló település életét mutatja be, interjúkat ad közzé az itt élő emberek sorsát, munkáját bemutatva.
Majorné Kiss Zsuzsa polgármester asszony köszöntőjében elmondta, hogy a vállalat és a tíz éve várossá avatott település sorsa összeforrt, egymással együttműködve tudnak létezni. Örömét fejezte ki, hogy a gyár régi és mai vezérigazgatói, valamint a település egykori és mostani vezetői közösen köszönthetik e remek kiadványt. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben is hasonló összefogással dolgozik az ipar és a város a fejlődés érdekében.
Kapcsolódó hírek: naplo-online, regio-regia
Honlapunkon az alábbiakban közreadjuk a megjelent könyvek anyagát, szívesen ajánljuk minden érdeklődőnek.
Majdnem 100 év 1921-57
Majdnem 100 év 1958-85
Majdnem 100év 1985-95
Majdnem 100 év 1995-től napjainkig
A gyár szülte város 1922-56
A gyár szülte város 1956-tól
A gyár szülte város - Interjúk
A gyár szülte város - Interjúk folytatása