Pályázati eredményhirdetés
A Nitrokémia Zrt. több mint 107 millió forint összegű pályázati támogatást fordíthat alapinfrastruktúra fejlesztésére a fűzfői iparterületen.
A KDOP keretében a múlt év szeptemberében meghirdetett „Iparterületek fejlesztése” pályázat második körében 3 nyertes, összesen mintegy 356 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el - jelentette be Pál Béla.
A Nitrokémia Zrt. több mint 107 millió forint összegű pályázati támogatást fordíthat alapinfrastruktúra fejlesztésére a fűzfői iparterületen. Az esztergomi ipari park fejlesztésére 202 millió forintot nyert el Komárom-Esztergom megyei város önkormányzata, valamint Székesfehérváron az Alba Innovációs Park fejlesztésének első üteme valósulhat meg közel 47 millió forintos uniós támogatással - hangzott el a sajtótájékoztatón.
A „Vállalkozói inkubáció” pályázat második körében 6 nyertest hirdethetünk a régióban - jelentette be a KDRFT elnöke. Veszprém megyéből a balatonfüredi Rendszertudományi Innovációs Központ Zrt. 227 millió forint összegű vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el.
Dr. Bakonyi Árpád, a Nitrokémia Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztató keretében elmondta, a most elnyert pályázati támogatással a Központi I.-es iparterületet szeretnék alkalmassá tenni arra, hogy további vállalkozókat tudjon befogadni. A vezérigazgató hangsúlyozta, szeretnének minden lehetőséget megragadni, hiszen a társaság egy biofinomító komplexumon dolgozik, de az iparterületen Környezet-védelmi Ipari Parkot is létesítenének.
A hírrel kapcsolatos további cikkek
Origo
Helyi Lapok Online


